Egy mozgalmas hét összefoglalója
A határőr közösség számára a június a közös ünneplés és emlékezés hónapja. Emlékezünk Szent László királyunkra, a Határőrségre, hősi halottainkra, és azokra a bajtársainkra, akik már az égi határokat őrzik. Örvendetes, hogy országszerte egyre több helyen lett a helyi határőr közösségek ünneplésének méltó helyszíne. Emléktáblák, kopjafák, emlékművek, határkövek őrzik a testület és kultúrája emlékét, ahol – immár másfél évtizeddel a Határőrség és Rendőrség szervezeti integrációját követően – a kezdeti elzárkózás után növekvő számban képviseltetik magukat a területileg illetékes rendőri szervek vezetői, tagjai. Ez a folyamat a fel-fellángoló ellenvélemények és elutasítás mellett is pozitív, azt jelzi, hogy a Rendőrség már fel meri vállalni a Határőrség emlékét, hagyományait, – és ha nem is ezek mentén működik – értékeit és szervezeti kultúráját is. Fontos, hogy ne rekesszük ki a megemlékezni vágyókat akkor sem, ha nem voltak határőrök, hiszen az, hogy részt vesznek ünnepünkön önmagában is nagy eredményünk.
De nem csak a határőr társadalom, hanem a HÖK is nagy eredményeket ért el az idei évben. Alapítványunk három helyszínen is részt vett megemlékezéseken országszerte, amelyekről az alábbiak szerint adunk rövid összefoglalót:
- június 23-án a Körmendi Rendvédelmi Technikum szervezésében a Határőrség emlékét őrző Apátistvánfalvai Határőr Emlékhelyen ünnepélyes keretek között koszorúzási ünnepség zajlott. A megemlékezés első mozzanataként Szent László közelgő neve napján felidéztük a nagy király életútját, majd meghallgattuk a Himnuszt, ezt követően pedig a Határőr induló hangjai csendültek fel.
A Határőr hősök emlékhelyénél és a Hősök falánál koszorút helyett el:
• A Határőrség volt országos parancsnokai nevében Béndek József nyugállományú rendőr altábornagy, a Határőrség utolsó országos parancsnoka.
A Határőr hősök emlékhelyénél koszorút helyeztek el:
• A Körmendi Rendvédelmi Technikum nevében Dremmel István r. ezredes, a Technikum igazgatója
• A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság nevében Dedics Zoltán r. ezredes rendészeti igazgató, rendőrfőkapitány-helyettes
• A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság nevében Péter Gábor r. alezredes a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Határőrizeti Szolgálat vezetője.
• A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Határrendészeti Tanszék és a Határőr Kultúráért Alapítvány nevében Vájlok László r. alezredes, a Határrendészeti Tanszék tanszékvezetői feladatait ellátó mesteroktatója és Dr. Vedó Attila r. alezredes, az alapítvány alapítója.
• A Készenléti Rendőrség Határvadász Ezred nevében Görbe Attila r. alezredes, a Határvadász Ezred parancsnokhelyettese.
• A Magyar Rendvédelmi Kar nevében Dr. Vajda Gábor r. alezredes, a rendvédelmi kar tagja.
• A Szombathelyi Határőr Nyugdíjasok Egyesülete nevében Illauszki Tiborné nyá. hőr. őrnagy és Várnai Mátyás nyá. hőr. alezredes.
• A Határőr és Rendőr Nyugdíjasok Nagykanizsai Egyesülete nevében Bíró László nyá. hőr. ezredes.
• A Határrendész Motoros Baráti Szövetség és a Nyugati Szél Motoros Egyesület nevében Czukor Gergely r. alezredes és Udvardi József nyá hőr. alezredes.
• A Központi Rendőr Szakszervezet nevében Csesztregi Zsombor r. hadnagy és Mercz Jánosné.
• A Komáromi Határőr Nyugdíjas Közösség nevében Andorka Árpád ny. hőr. törzszászlós és Horváth József.
• A Soproni Nyugdíjas Határőr Egyesület nevében Harasztdombi József nyá. hőr. ezredes
• A Határőr Hagyományőrző Baráti Társaság nevében Keresztes Csaba r. törzszászlós és Boda József r. zászlós.
• A Fertőrákosi Határőr Hajóvezetők nevében Csapó Imre nyá. hőr törzszászlós és Amrus Ernő nyá hőr. zászlós.
• A volt Apátistvánfalvai határőrök nevében Szimics János határőr.
• A Győri Határőr Igazgatóság nevében Vikol László nyá. hőr. zászlós.
• A hősi halált halt határőrök emlékére Pénzes Emil nyá. hőr. főtörzszászlós.
• Az Apátistvánfalvai Önkormányzat nevében Németh Szabolcs önkormányzati képviselő.
Ünnepi beszédet mondott Béndek József nyugállományú rendőr altábornagy, egykori országos parancsnok, amelyben többek között a HÖK kezdeményezéseit is méltatta. Megemlékezett a Határőrség hivatásos és sorállományú tagjairól, valamint polgári alkalmazottairól, és kiemelte a közös ünneplés, az összetartozás fontosságát.
Az Ünnepség a Szózat, majd ezt követően il Silenzio hangjaival zárult. Hagyományainkhoz hűen emelkedett hangulatban, bajtársi összetartozással, örömmel üdvözölve egymást emlékeztünk hőseinkre, valamint a Határőrségre.
- június 26-án a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság egykori munkatársai tartottak megemlékezést. A rendezvény házigazdája Novákné Koplányi Edit nyugalmazott rendőr alezredes, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Nyugdíjas Bizottság Határőr Tagozatának és a Balassi Rendvédelmi Nyugdíjas Egyesület vezetője volt. A koszorúzást megelőző ünnepi beszédet pedig Vájlok László r. alezredes mondta. Beszédében megemlékezett Szent László lovagkirályunkról, Balassagyarmat városának határőrségi kötődéséről, valamint a különböző korszakok hősi halált halt határőreiről.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányságot Belovai Róbert rendőr alezredes, a Balassagyarmati Rendőrkapitányság vezetője, valamint Bakos Attiláné rendőr alezredes, a Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálat vezetője képviselte.
A Balassagyarmati Határőr Igazgatóság egykori épületén elhelyezett emléktáblánál az emlékezés koszorújával tisztelgett:
• A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Nyugdíjas Bizottság Határőr Tagozatának és a Balassi Rendvédelmi Nyugdíjas Egyesület nevében Molnár János és Béla Antal.
• A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Határrendészeti Tanszék és a Határőr Kultúráért Alapítvány nevében Vájlok László r. alezredes, a Határrendészeti Tanszék tanszékvezetői feladatokat ellátó mesteroktatója és Dr. Vedó Attila r. alezredes, az alapítvány alapítója.
Június 27-én koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott a Határőrség Országos Parancsnokságának egykori objektumában az objektumot jelenleg használó Készenléti Rendőrség. Az Országos Rendőr-főkapitányság egyre nagyobb figyelmet fordít a Határőrség hagyományainak, testületi szellemiségének ápolására, így a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Labanc úti központi objektumában felállított kopjafa, valamint az épület bejáratánál elhelyezett emléktábla megkoszorúzása évek óta jelentős esemény. A kopjafa a hősi halottaknak állít emléket, melyet restaurálását követően 2020-ban helyeztek át eredeti otthonába. Az emléktáblát az épület korábban betöltött funkciójának tiszteletére tavaly avatták fel. A megemlékezést a Készenléti Rendőrség Zenekara, a Díszőrség és a Nemzeti Lovas Díszegység közreműködése mellett tartották.
A himnusz és Határőr himnusz elhangzását követően ünnepi beszédet mondott Béndek József ny. rendőr altábornagy, a határőrség volt országos parancsnoka és Kovács István r. vezérőrnagy, gazdasági országos rendőrfőkapitány-helyettes.
Béndek József ny. rendőr altábornagy beszédében elmondta, hogy a határőrség fejlődését és váratlan helyzetekre való felkészülését mindig önmaga kezdeményezte, kidolgozta – és a lehetőségei szerint – biztosította hozzá a jogi, szakmai és gazdasági feltételeket. Kiemelte, hogy egy nagy család tagjai vagyunk, annak minden gondjával és örömével együtt. Köszönetet mondott minden hivatásos és sorállományú határőrnek, polgári dolgozónak, aki becsülettel, határőrhöz méltó módon dolgozott és teljesítette a haza iránti kötelességét.
Kovács István r. vezérőrnagy elmondta, hogy köszönet illeti mindazon rendőröket és szerződéses határvadászokat, akik a rájuk bízott modern és korszerű eszközökkel, esküjükhöz hűen, maradéktalanul látják el a határellenőrzési feladatokat a schengeni külső határszakaszon. Munkájuk a mai napig is harc, de már nem ellenséges haderőkkel szemben, hanem azokkal a személyekkel, bűnszervezetekkel szemben, akik illegálisan, akár erőszakos cselekmények árán is megpróbálnak bejutni országunkba, veszélyeztetve társadalmunk közbiztonságát. A Határőrség jogutód szerveként a Rendőrség figyelmet fordítunk a határőr hagyományok, valamint testület szellemiségének ápolására és fenntartására, így az ezek emlékét őrző két kiemelt helyszínen, Apátistvánfalván és a Labanc utcai objektumban történő megemlékezés a rendőri vezetés számára is kiemelt jelentőséggel bír.
A beszédeket követően a megemlékezők a kopjafánál elhelyezett koszorúkkal tisztelegtek az elhunyt határőrök emléke előtt, illetve a tavaly felavatott emléktáblát is megkoszorúzták.
A Határőr hősök tiszteletére állított Kopjafánál koszorút helyeztek el:
• A Határőrség volt országos parancsnokai nevében Béndek József nyugállományú rendőr altábornagy a Határőrség utolsó országos parancsnoka, Samu István nyugállományú rendőr vezérőrnagy a Határőrség utolsó rendészeti főigazgatója, valamint a Határőrség volt országos vezetői közül Dr Tóth László, Unger István és Kovács Dezső.
• A Rendőrség nevében Kovács István r. vezérőrnagy, gazdasági országos rendőrfőkapitány-helyettes, és dr. Tarcsa Csaba r. vezérőrnagy, műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes.
• A Készenléti Rendőrség Határvadász Ezred nevében Nagy István r. ezredes, ezredparancsnok.
• A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Határrendészeti Tanszék és a Határőr Kultúráért Alapítvány nevében Vájlok László r. alezredes, a Határrendészeti Tanszék tanszékvezetői feladatait ellátó mesteroktatója és Dr. Vedó Attila r. alezredes, az alapítvány alapítója.
• A Határőr Hagyományőrző Baráti Társaság nevében Keresztes Csaba r. törzszászlós és Boda József r. zászlós.
• Belügyi Nyugdíjasok Budapesti Egyesülete és a Belügyi Nyugdíjasok Budapesti Egyesülete Határőr Tagozatának nevében Bognár László ny. rendőr dandártábornok, az egyesület elnöke, Bors István ny. rendőr ezredes, az egyesület elnökhelyettese, valamint Felföldi László ny. határőr alezredes a Belügyi Nyugdíjasok Budapesti Egyesülete Határőr Tagozatának elnöke.
• A Magyar Rendvédelmi Kar nevében Powell Pál c. nb. alezredes a Magyar Rendvédelmi Kar elnöke, valamint Pach Dániel István r. őrnagy, Magyar Rendvédelmi Kar Rendőrségi Tagozatának tagja.
A volt Országos Parancsnokság épületén elhelyezett emléktáblánál koszorút helyezett el:
• Béndek József nyugállományú rendőr altábornagy a Határőrség utolsó országos parancsnoka, Kovács István r. vezérőrnagy, gazdasági országos rendőrfőkapitány-helyettes, valamint dr. Tarcsa Csaba r. vezérőrnagy, műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes.
• A Belügyi Nyugdíjasok Budapesti Egyesülete Határőr Tagozata nevében Bors István ny. rendőr ezredes, az egyesület elnökhelyettese, valamint Kozári László ny. polgári-védelmi ezredes, a Határőr Tagozat vezetőségi tagja.
A hírekről bővebben olvashat a www.police.hu és www.krvt.hu honlapokon is.















